Rendeződhet a léalma ára körüli vita?

Rendeződhet a léalma ára körüli vita?

Továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma 13 forintos felvásárlási árának emeléséről. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelők ezért egy újabb feldolgozóüzemnél tartanának demonstrációt, illetve továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe.
Vékonyék már az elődöntőben!

Vékonyék már az elődöntőben!

A címvédő Montenegró válogatottjával nézhetett farkasszemet a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott péntek este. Vékony Ákosok elképesztő játékkal múlták felül ellenfelüket. Felkészül: Spanyolország - írja az Oldalvonal.
Az imámja buzdította robbantásra a manchesteri muszlim terroristát

Az imámja buzdította robbantásra a manchesteri muszlim terroristát

A Didsbury mecsetbe járt és az imám prédikációjának hatására robbanthatta fel magát 2017.május 22-én az a 22 éves líbiai bevándorló, Salman Ramadan Abedi, akinek öngyilkos merénylete 22 halottat és 139 sérültet eredményezett – írja a Figyelőre hivatkozva az Origo.
A HFC-fakó számára is rajtol a bajnokság

A HFC-fakó számára is rajtol a bajnokság

Augusztus 18-án a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata is megkezdheti a bajnoki menetelést. A Bacsa Zsolt és Vinnai István által vezényelt gárda ráadásul rögtön a címvédő Algyő ellen bizonyíthatja, hogy az új szezonban is komolyan kell számolni a fiatalokkal – írja az Oldalvonal.
Márki-Zay Péter

Nem kérnek a fellépők Márki-Zay politikai cirkuszából

A Promenad.hu által megkeresett művészek, együttesek elhatárolódtak a vásárhelyi augusztus 20-i rendezvénysorozat politikai tartalmától. Kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy nem akarnak politizálni, őket a Szent István-i örökség, a kulturális értékek tisztelete és a helyi közönsége szeretete motiválja.