Kis Andreát is kihallgatták a Zuschlag-ügyben

A szocialista alpolgármester egyelőre nem felelt arra a kérdésünkre, kapott-e támogatást Zuschlag János által felügyelt civil ifjúsági szervezettől, és ha igen, milyen célra használta fel.

A Promenad.hu megírta: az utóbbi évtized egyik legjelentősebb szocialista korrupciós büntetőügyében, a Zuschlag János nevével fémjelezhető büntetőeljárásban sokakhoz hasonlóan tanúként hallgatták ki a hatóságok Hódmezővásárhely jelenlegi szocialista alpolgármesterét is. Kis Andrea ezt akkor érdeklődésünkre maga is elismerte, és arról tájékoztatott, a jogerősen hatéves börtönbüntetésre ítélt egykori MSZP-s parlamenti képviselővel való személyes ismeretsége, kapcsolata abban gyökerezik, hogy az ominózus időszakban, a 2000-es évek elején egyazon baloldali ifjúsági szervezetben tevékenykedtek. Az 1999-től MSZP-tag Kis Andrea 2005-ig volt alelnöke a szocialista párt társult ifjúsági szervezete, a Fiatal Baloldal Csongrád megyei egységének.

Zuschlag Jánost és több mint tucatnyi bűntársát annak idején több mint hetvenmillió forint közpénz, alapítványi, egyesületi vagyon szabálytalan felhasználása miatt ítélték el. Zuschlagék civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintos támogatásokat.

Az éveken keresztül a magyar közvélemény kedélyeit borzoló sötét sztori kapcsán kibontakozott, hogy 2002-től az MSZP, valamint annak társult baloldali ifjúsági szervezetei környékén folyamatosan, rendszerszerűen hoztak létre fiktív civil szervezeteket és alapítványokat, melyek jelentős pályázati támogatást kaptak, úgymond táborok és ifjúsági rendezvények szervezésére. A szocialista pénzszivattyú főszereplője Zuschlag János volt, akit első fokon nyolc év fél év börtönre ítéltek a fiktív pályázatok miatt, majd büntetését jogerősen hat évre mérsékelték. A „főkolompos” 2007 és 2013 között ült. Később azt állította, a pénzek szabálytalan kezeléséből ő nem húzott hasznot, az összegek az MSZP pártkasszájába folytak be, különböző ügyek finanszírozására.

A büntetőeljárásban sokakhoz hasonlóan a jelenlegi hódmezővásárhelyi MSZP-s alpolgármesternek is válaszolnia kellett a hatóságok kérdéseire, Kis Andrea legutóbb portálunknak megerősítette, hogy tanúként hallgatták ki.

A Promenad.hu forrásainak információi, a birtokába jutott újabb értesülések alapján, az ügy teljes körű tisztázása érdekében ismételten kérdéseket tett fel Kis Andreának. Az MSZP-s alpolgármester ezúttal nem felelt, egyelőre a hallgatást választotta.

Az alábbi kérdésekre több napja várjuk válaszait (melyek ha megérkeznek, természetesen azon nyomban helyet adunk nekik!):

1. Hány alkalommal és milyen körülmények között találkozott Ön Zuschlag Jánossal?
2. Kapott-e Ön pénzt, anyagi támogatást Zuschlag Jánostól?
3. Kapott-e Ön pénzt, anyagi támogatást Zuschlag János által felügyelt civil, ifjúsági szervezettől?
4. Ha igen, milyen célra használta fel a támogatást?
5. Mire volt kíváncsi a Zuschlag-féle büntetőeljárásban az ügyészség, amikor tanúként kihallgatta Önt?
6. Kötött-e Ön vádalkut?
7. Hozzájárul-e ahhoz, hogy szerkesztőségünk kikérje az ügyészségtől a tanúvallomását és az azzal kapcsolatos dokumentumokat?