Búcsú Nagyillés Mihályné Marika nénitől

Nagyillés Mihályné köztiszteletben álló pedagógusként szolgálta Hódmezővásárhely oktatását több évtizeden át. Személyisége sok diák életében meghatározó küldetést töltött be. Búcsúszó címmel az alábbi közleményt kaptuk, amit változtatás nélkül közlünk.

 „Nagyillés Mihályné Marikának

Búcsúszó

Nehéz a szó, nehéz a lélek, amikor elveszítünk valakit, aki ezer szállal kötődött életünkhöz, munkánkhoz, akinek mosolya, vidámsága, humánuma lényünk részévé vált. Nehéz a szó, nehéz a lélek, amikor az emberi élet utolsó állomásán megköszönjük azokat az éveket, amelyeket a vásárhelyi Szent István iskolának, a gyerekeknek, a szülőknek és nekünk, a tanártársaidnak ajándékoztál.

Kerestem azokat a szavakat, azokat az értékeket, amelyek átívelték az életed az iskolában.

Nagy igazsága a jézusi tanításnak az a három fontos szó, amely átfogja az emberi életet:                                    

HIT – REMÉNY – SZERETET.

A Te pedagógus életed átívelő szavak:

 HIT – ELKÖTELEZETTSÉG – HŰSÉG

Elsőnek a hitet mondom. Talán sokan vagyunk úgy, hogy hiszünk a sors elrendelésében, hiszünk abban, amit egy belső hang súg, hogy mire leszünk elhivatottak az életünkben. Számodra ez a tanári pályát jelentette. Hit abban, hogy a pedagógus élete olyan, mint a Nílus termékeny vize, ahogy egyik nagy írónk mondta, minden más pályánál tágasabb, határtalanabb. A pedagógus annyi ember, ahány kis- és nagydiákot felnevel, életre készít, és életbe indít: az életét osztja szét, s talán a többi embernél ezért gazdagabb.

A második pillér az életedben az elkötelezettség. Történelmi sorsfordulók jöttek, pedagógiai változások, divatok jöttek-mentek. De bármerről is fújt a szél, jó pedagógusként tudtad a dolgod: az örök emberi értékeket próbáltad tanítványaiddal megláttatni, hogy lélekben nemesebbekké, egymás iránt megértőbbekké váljanak.

Harmadik jellemzője pályádnak a hűség. Hűség ahhoz a hivatáshoz, amelyet választottál. Hűség ahhoz az iskolához, amelyhez a sors hozzá sodort.

Nemesíteni akartál, nevelni akartál – szenvedéllyel, s ez tett jó tanárrá. A jó tanárt pedig elismerik, megbecsülik. A kollégák tiszteletükkel, a társadalom kitüntetéssel, amelynek te is birtokosa voltál. Talán a kitüntetésnél is nagyobb jutalom a tanár számára a rábízott fiatalok tisztelete, mosolya, jó emlékezete, akiknek emberséget, útirányt adott.

A búcsú mindig kesernyés ízű, különösen, ha az ember a megtett útra néz vissza, a múltra gondol, s az élettől búcsúzik.

Petőfi, a fiatalon sokat megélt költő így vall erről:

„Elvándorol a madár,

Ha őszre jár

az idő.

Tavasszal azonban ismét visszajő.

Száll… Száll… Száll… viszi a szárnya:

Azon veszed észre magad, hogy már a

Távolság kék levegőit issza.

Olyan sebesen száll,

Hogy eltűnő álomnak véled. –

A madárnál

Mi száll tova még sebesebben? … az élet!

De, mint a madár, az nem tér többé vissza.”

 

Nehéz a szó, nehéz a lélek….., de benne élsz örökké!

Kollégáid, tanítványaid nevében búcsúzom:

Katona Imréné”

 

Nagyillés Mihályné Bányai Mária – 1935. december 28.-án született Hódmezővásárhelyen – általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Szegeden a tanárképző főiskolán szerzett 1957-ben tanári diplomát.

Pedagógusként Szentesen kezdte 1957-ben, majd Mindszentre került. 1959-63 között a Dózsa-telepi általános iskolában tanított, innen került vissza 1964-ben Hódmezővásárhelyre,  az akkori Vöröslobogó, majd Kun Béla, később Szent István Általános Iskolába. Itt 26 évig tanított, 1990-ben ment nyugdíjba.

83. életévében, türelemmel viselt hosszú betegség után február végén hunyt el.

Szerkesztőségünk osztozik a család, kollégák és tanítványok gyászában! Béke poraira!

Promenad.hu Szerkesztősége

 

Fotó: Facebook