A makói Makovecz téren és környékén előbb megállt, majd visszafelé forgott az idő kereke szombaton is. A retro hétvége második napján a bakelitkorongok szerelmesei tartottak börzét. A hatvanas és hetvenes évekből, de még előbbről is származó lemezeket hoztak el a gyűjtők. – Úristen, Kovács Kati még milyen fiatal volt ezen a borítón – ámult el egy hölgy, miközben az egykori magyar előadók bakelitjeit nézegette.

A városi könyvtár is kitelepült az egykori úttörőházba. Nem csupán régi könyveket, újságokat, olvasójegyeket láthatott a közönség, hanem régi slágereket is meghallgathattak az öreg masinán. A tárgyi relikviák közül nem hiányozhattak a kártyanaptárak, a gyűszűk és az edények sem. – Ilyen kannában még én is hordtam a vizet a kútról – mutatott rá egy öreg bádogra Molnár Lászlóné.

A Rubik-kocka örökzöld, legalábbis ezt bizonyította az a kirakóverseny, melyre nyolc fiatal jelentkezett. A 12 esztendős Szekeres Hunor negyven másodperc alatt lett kész a kirakással. – Körülbelül egy év van kockám, s naponta egy órát gyakorlok – árulta el a Szignum diákja. Otthon a rekordja 21 másodperc, versenyen azonban most indult először, így a lámpaláz miatt duplázta meg az idejét. Sebaj, hiszen ezzel is győzött, jutalma pedig mozijegyek voltak.

A hétvége egyik szervezője, Mágori Edit elmondta, hogy egy hónapja készültek a fesztiválta. – Nekem személy szerint nem jön be a retro-zene, viszont az abból a korban készült filmeket imádom, valamint a korszak kedvenc pöttyöse és a csapolt sör is bejön – tette hozzá mosolygva. A fiatal hölgy egyben az M-Jam zenekar énekese, s néhány számot elő is adott. A József Attila Múzeum az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes évek ruháit adta kölcsön a rögtönzött divatbemutatóhoz.

Munkatársunktól. K.