„Csay Renáta már a táv legelején uralta a mezőnyt – kezdi szombati beszámolóját Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitány. Az élre állt a cseh lánnyal együtt és a táv nagy részét ketten tették meg. Kicsit aggódtunk, mert azt gondoltuk, hogy Renáta hamarabb leszakítja az ellenfelét, ami végül csak az utolsó futás után sikerült neki, de a szakág nagyasszonya így is több mint 1 perccel előbb fejezte a 25,8 kilométeres versenytávot, mint az ezüstig jutó versenyző. A másik magyar, Kiszli Vanda is jól küzdött és hatodik lett.”

A C-1-es versenyszámban Kövér Márton is dominált. Már az elején meglógott a spanyol Campossal, Kiss Tamás csak azért nem tudott az élen haladókkal tartani, mert 20 másodperces kényszerpihenőre büntették az egyik futás közben. Aztán Kövér jobban bírta a finist, mint riválisa, közel fél perccel nyert, Kiss Tamás pedig a büntetése ellenére be tudott érni a harmadik helyen.

Petrovics Máté is nagyot harcolt a K-1 30,1 kilométeres versenyszámban. Végig a négyes élbolyban haladt, csak a futások után maradt le mindig egy kicsit, emiatt neki maradt a legkevesebb ereje a finisre. Az erős mezőnyben így is csak néhány másodperccel maradt le a dobogóról. A B-egységként rajthoz álló Gere Bálint a 24. helyen fejezte be a versenyt.

„Összességében nagyon elégedett vagyok. A két egyéni világbajnoki cím, Renátáé és Kövér Mártoné önmagáért beszél, de Petrovics Máté is nagyon jól teljesített. Ebben a férfi kajak mezőnyben elcsípni egy negyedik helyet úgy, hogy végig harcban állt a dobogóért, dicséretre méltó teljesítmény” – értékelte a felnőttek mai teljesítményét Storcz Botond.

Hüttner Csaba utánpótlás kapitány is elégedett lehet az ifjúsági csapat teljesítményével. Pénteken és szombaton összesen 6 ifjúsági számot rendeztek meg a maratoni világbajnokságon. Tegnap magyar győzelem született mindhárom egyéni versenyszámban, ma pedig csak férfi párosban nem tudtak nyerni a mieink.

Pedig Janza Richárd és Ceiner Bálint egyértelmű fölénnyel vezetett K-2-ben egészen az utolsó futásig. A beszálláskor viszont utolértek egy női párost, összekoccant a két hajó és beborult mindkét egység, így egy szinte már megnyert aranyérmet veszítettek el a magyarok. A versenyszámban végül ezüstérmet szerzett a magyar B-egység, vagyis Gere András és Berezvay Ernő.

Az ifjúsági női párosok 17,2 kilométeres versenyét szerencsére simán nyerte a Takács Tamara, Czéllai-Vörös Zsófia duó. Mindkét versenyző érmet szerzett tegnap egyesben, párosban már a második futásnál lerázták üldözőiket és végül több mint 1 kilométeres előnnyel nyertek. A másik magyar egység: Metz Zsófia és Mátyás Mercédesz negyedik lett. Kettős magyar győzelemmel ért végett az ifjúsági C-2-esek versenye. A legjobb 3 páros már a futam elején elhúzott a mezőnytől, a két magyar hajó az utolsó futás után került az élre. Végül a B-egységünk, Schmidt Richárd és Duró József szerzett aranyérmet, másodikként pedig a Balla Levente, Svajda Vajk páros futott be.

„Maximálisan teljesítettek az ifik ezen a világbajnokságon is, közel voltunk a 100%-hoz, hiszen 6 számból 5-öt megnyertünk – mondja Hüttner Csaba utánpótlás kapitány. Nagyon sajnálom a Janza, Ceiner férfi kajakpárost, ők egy már megnyert aranyérmet buktak el. Azt pedig a szervezők hibájának tartom, hogy a férfi kajakosokat egy utolért női páros akadályozta meg a győzelemben. Ettől függetlenül minden ma vízre szálló ifi versenyzőnk parádés teljesítményt nyújtott.”

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség