2013-ban az akadályhajtás versenyszámot Juhász László nyerte, a versenynapot második helyezettként záró ifj. Dobrovitz József és a harmadik helyezett Váczi István előtt az Európa Bajnokságra készülő négyes fogathajtók mezőnyében.

Az összesített versenyben ifj. Dobrovtiz József győzött és nyerte el a Kinizsi Nagydíjat, másodikként Váczi István, harmadik pedig Galbács Ferenc zárta a versenyt Fábiánsebestyénben a négyes fogatoknál.

A világbajnokságra készülő kettesfogathajtók mezőnyében a Lázár testvérek állhattak a dobogó mindhárom fokára. Az első helyen Lázár Vilmos végzett, míg a második és harmadik helyezést két fogattal induló testvére, Lázár Zoltán nyerte el.

Az egyes fogathajtóknál lengyel siker született, hiszen Kwiatek Bartlomiej győzött, megelőzve a versenyszámban legjobban hajtó magyar Jámbor Vilmost, valamint a harmadik helyen záró Rondzik Gábort.

Forrás:

Kinizsi Park Sajtóközpont