A folyamatos rangadókból jól jöttek ki a zöld-fehérek. Három héten keresztül olyan gárdákkal találkoztak, akikkel azonos volt a pontszámuk. Emlékeztetőül: elsőként otthon a Sándorfalvát verték meg, majd Gyálaréten is győztek, így mindkét ellenfelüket lehagyták a tabellán, majd jöhetett a Csongrád elleni találkozó. A 2-2-re végződő meccs arra volt elegendő, hogy ne szakadjanak le a tavalyi bajnoktól. Mindezek után azt nem mondhatjuk, hogy könnyű ellenfél következett. Hiába tekintünk a tabellára és mondjuk azt, hogy sima három pont. A határ menti településről nem egyszerű elhozni pontokat, sőt még egyet sem. A körülményekhez képest aztán már az ötödik percben megszerezték a vezetést a zöld-fehérek Tóth Cs. fejese révén, 0-1. A gól felébresztette a hazaiakat, akik átvették a kezdeményezést és rohamozni kezdték Molnár kapuját, aminek meg is lett az eredménye. Szellelki egy oldalsó szabadrúgást követően egyenlített, majd néhány perccel később Sas találatával már a vendéglátók voltak előnyben, 2-1. Az első félidőben még Szabó I. betalált és egalizálta a szünet előtt az eredményt, 2-2. A második játékrészben aztán már gól nem született. A körülményekhez képest igazságosnak mondható döntetlen született fogalmazott a mérkőzést követően Tóth Csaba, az MSE játékos-edzője.

Egy hét múlva, újabb fontos meccshez érkeztek Oroszék. Az a Balástya látogatott Mindszentre, aki néhány héttel korábban meghúzgálta az oroszlán bajszát, ugyanis megverték az egyik bajnokesélyest, a Mórahalmot, de a Kistelekkel is szoros meccset vívtak, amiből a jelenlegi listavezető jött ki jobban. Az ősszel idegenben 0-2-s sikerrel és három ponttal tért haza az MSE Balástyáról. Most is valami hasonló járt a fejekben: itthon csak a győzelem az elfogadható! A találkozó előtt öt pont volt a két csapat között, így mindkét fél számára fontos volt a mérkőzés. Az első félidőben a vendégek domináltak jobban. Nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani, de mégis ők jutottak előnyhöz, miután Szobácsi saját kapujába talált be, 0-1. A félidei fejmosást követően egy egész más mentalitású Mindszentet láthattunk a második játékrészben, aminek meg is lett az eredménye. Orosz Á. egyenlített, majd egy tetszetős akció után Mihály R. góljával már a hazaiak voltak előnyben, 2-1. És, hogy az i-re a pont is felkerüljön megszerezte élete első találatát az MSE színeiben Czibere Krisztián, 3-1.

`Nagyon jó társaság alakult ki az utóbbi időben. A tavaszi szezonban eddig jól teljesítünk, de fájó a Nagymágocs elleni vereség. A tabellát nem figyeljük, csak tesszük a dolgunkat és mindig a következő feladatra koncentrálunk. A következő fordulóban sem lesz könnyű dolgunk, ugyanis a bajnoki álmokat dédelgető Mórahalomra látogatunk, de megpróbálunk ponttal, pontokkal hazatérni, majd jöhet a Tápé` vélekedett a gárda eddigi teljesítményéről Tóth Csaba játékos-edző.

A bajnokság állása

1. Kistelek 23 19 1 3 65 25 58
2. Mórahalom 23 16 2 5 74 22 50
3. Ásotthalom 23 14 4 5 62 29 46
4. Csongrád 23 13 5 5 50 22 44
5. Mindszent 23 13 3 7 50 31 42
6. Sándorfalva 23 11 5 7 39 31 38
7. SZVSE-Gy. 23 9 9 5 40 33 36
8. Balástya 23 10 4 9 33 35 34
9. Kk.-dorozsma 23 9 6 8 34 37 33
10. Nagymágocs 23 9 3 11 39 55 30
11. UTC 22 6 5 11 28 46 23
12. Tápé 23 6 4 13 25 54 22
13. Csanádpalota 22 5 6 11 38 46 21
14. Kiszombor 23 5 5 13 36 60 20
15. Röszke 23 3 2 18 25 71 11
16. Üllés 23 1 4 18 28 69 7

Megosztom!
|