Az önkormányzat tájékoztatása szerint a díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. Az elismerést odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Tordy Géza és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – egyhangúan úgy döntöttek, hogy idén Rudolf Péter kapja a Páger Antal-díjat.

Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt művész emléke előtt. A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: “Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta nyolcvanéves korában a Vígszínháztól.

Rudolf Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1983-tól a Vígszínház tagja volt, 1998-tól szabadúszóként dolgozik. Számos színpadi és filmszerepe mellett 1992-ben rendezőként is bemutatkozott, John Osborn Dühöngő ifjúságát vitte színre a Pesti Színházban Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével. Első filmes rendezése – Kapitány Ivánnal közösen – 2001-ben az Üvegtigris volt. A film második részét 2006-ban, a sorozat harmadik darabját pedig tavaly decemberben mutatták be.

forrás és teljes cikk: stop.hu