Diviki Sándor, a helyi rádió máig aktív munkatársa dobosként aktív szereplője volt a hatvanas évek zenei életének Hódmezővásárhelyen. Az `enyhülés korszakára` jellemző volt, hogy az ötvenes évekhez képest szabadabb volt az élet; az emberek rádióztak, a Kossuth-téren korzóztak, és a város szórakozóhelyeit látogatták. A legtöbb vendéglátóipari egységben élőzene szólt ennek akkoriban nagy kultúrája volt, a különböző zenei formációk időnként szórakozóhelyet `cseréltek`. Az állandó programok mellett gyakran rendeztek bálokat és egyéb rendezvényeket. Ebben az időszakban nagy divatja volt az ötórai teának is, amely a fiataloknak teremtett ismerkedési lehetőséget. Az Emlékpont Kávézójában e korszak hazai és külföldi slágereivel idézik meg a szervezők Diviki Sándorral az ötórai teák világát, ahová a beugró jelképes, mindössze három forint, mint egykoron!
forrás: Elek András

közönségkapcsolati munkatárs

Emlékpont