A Magyar utcában egy hete csontvázakra bukkantak a munkások, most a Termostar egyik vezetéke hátráltatja őket, amelynek a tervek alapján nem ott és olyannak kellene lennie. A szakemberek áttervezik a csatorna útvonalát. Ez 2-3 hetes időveszteséget okoz, a kivitelezés végső határidejét azonban nem módosítja, novemberre elkészülnek a csatornák. Többletköltséggel viszont számolni kell. Milliós költséggel jár a tervmódosítás, ráadásul érinti a Telekom egyik aknáját, így engedélyezési eljárásokra is szükség van mondta el Rasztovics Péter projektvezető.

Országos probléma a közműnyilvántartás pontatlansága. A 30-40 évvel ezelőtt kiépült vezetékrendszerekkel feltérképezése szinte minden városban gondot okoz. A kecskeméti főépítészi osztály érdeklődésünkre közölte: az önkormányzat a közműszolgáltatók által átadott adatok alapján a város térinformatikai rendszerében gységes közműnyilvántartást vezet. Ebben azonban csak a szolgáltatók által átadott térképi, műszaki információk jeleníthetők meg.

A közelmúltban az önkormányzat kezdeményezte, hogy a város közigazgatási területére kiterjedően épüljön ki egy közösen fejlesztett és karban tartott közműnyilvántartó rendszer, amelyben mindegyik szolgáltató egységes digitális környezetben láthatja saját és a többi szolgáltató szakági térképeit. Ez a kezdeményezés az önkormányzattól függetlenül elhalt.

Forrás: BAON