A delfinek ukrán állampolgárok lesznek?

Teljes körű ukrán állampolgárságot követelnek a delfinek számára Viktor Janukovics ukrán elnöktől kijevi ökológusok arra való hivatkozással, hogy a delfinek mentális képességei az emberéhez közelítenek.

Romlott a lakosság gyógyszerellátása

Folyamatosan romlik a lakossági gyógyszerellátás helyzete a gyógyszerpiaci liberalizáció és a konvergenciaprogramhoz kapcsolódó forráskivonás következtében - olvasható abban a jelentésben, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium készített a 2006-os gyógyszer-gazdaságossági törvény elvárt és tényleges hatásainak összevetéséről.

A százholdas mindszenti pagonyban is keresik Ginát

Van abban valami különleges, amikor egy ezerszer látott, hallott történetet olyannal néz az ember, akinek az újdonság. A mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban gyerekek százaival néztem végig Micimackó és barátai történetét október 19-én, kedden délután. Egy élmény volt, amit láttam. A színpadon és a közönség soraiban egyaránt.

Tizenévesen gyilkolták meg őket

Az 1956-os lengyel illetve magyar események két gyermekmártírjának állít emléket a 13 év, 13 perc című lengyel dokumentumfilm, amelyet a Nemzeti Emlékezet Hete keretében vetítettek le kedd este a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

Felszámolják a TE Ganz-Röck Zrt. gyárát?

Ha nem vállal garanciát a kormány a TE Ganz-Röck Zrt. hitelfelvételéhez, akkor megkezdődhet a felszámolás, mely során a dolgozók a több mint hat hónapja elmaradt bérük egy részéhez juthatnak csak hozzá - közölte újságírói kérdésre válaszolva Szentesi Lászlóné, a TE Ganz-Röck Zrt.

Csúcsot idéz a ferihegyi utasforgalom

A nyári idényben, 2010 július-augusztus-szeptember hónapokban 2,4 millió utas fordult meg a Ferihegyi repülőtéren, annyi, mint a 2007. évi csúcsidényben - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.

Szerkezetkész az M43-as autópálya Tisza-hídja

Hordógurítással ünnepelték meg kedden, hogy szerkezetkész az M43-as autópálya Móra Ferencről elnevezett Tisza-hídja, a mintegy 660 méter hosszú, 30 méter széles átkelőt 2011 első felétől használhatják majd az autósok.

Konferencia a rendszerváltásról

A húsz éve lezajlott rendszerváltó folyamatról rendeznek konferenciát a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban október 21-én, csütörtökön 10 órától. Az `Az (alig) létező szocializmusból a létező kapitalizmusba` című tudományos konferencián a kutatók a rendszerváltozás közép-európai, magyarországi és hódmezővásárhelyi tapasztalatait vitatják meg.

Egy vásárhelyi földbirtokos család tragédiája

Folytatjuk sorozatunkat, melyben dr. Elek András a Maczelka család történetét feldolgozó könyvéből idézünk történeteket. Ezúttal azt mutatjuk be, hogy az 1940-es évek végén hogyan veszítette el vagyonát a dinasztia.

A pályakezdőknek nem lesz kötelező belépni magánpénztárba

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos, bejelentette, a jövőben a pályakezdőknek nem írják elő a magán-nyugdíjpénztári csatlakozást. Közben a nagyeurópai biztosítótársaságok gyors uniós beavatkozást sürgetnek a kormány magánnyugdíj-pénztárakat érintő terve miatt.

Kiemelkedő eredmények a megyében

Kiemelkedő eredményeket ért el a dél-alföldi régióban az elmúlt egy évben az a TÁMOP-projekt, amelynek keretében a pályázó konzorcium mintegy 485 millió forintot nyert a közoktatás-fejlesztést támogató hálózat kiépítésére. Ebből a régióból töltötték fel például eddig a legtöbb `jó gyakorlatot` a `Szolgáltatói Kosárba`.

Mikola: újra kell fogalmazni az ellátórendszert

Ebben a szerkezetben fenntarthatatlan a kórházak működése mondta el Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Szerinte a háziorvosi szintű ellátást kell rendbe tenni, és beszámolt arról is, hogy 27 milliárdot juttatnának a kórházakba.

Orbán majdnem lemondott Schmittért

A kormányfő nem akart olyan államfőt, aki túl sok alkotmányos aggályt vet fel. A Fidesz-elnökség döntéseire rálátó névtelen forrás a Hírszerzőnek azt mondta, hogy `már a nyáron be volt tervezve a bank- és a válságadó, a nyugdíjrendszer reformja, sőt, az is világos volt, hogy mindez egyetlen célt szolgál: az egykulcsos adó bevezetését.

Fegyverrel rabolták ki az ékszerboltot Szentesen?

A Szentesi Rendőrkapitányságra 14 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi fegyvernek látszó tárggyal bement a József Attila utcában található ékszerboltba, majd onnan 2,5 millió forint értékben ékszert vitt magával. A támadáskor senki nem sérült meg - tudtuk meg dr. Szenti Szabolcstól,a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Nem érdemes spórolni az otthoni szerelgetéssel

Egy esetleges sérülés felett könnyen átsiklik az avatatlan szem, és a kerékcsavarok megfelelő meghúzása sem játékszer. Ezen kívül az optimális gumiabroncs kiválasztása során is jó kikérni egy szakember véleményét ajánlotta Kávai László, a Kávai Autó ügyvezetője, és Patkó Rajmund műhelyvezető.

Fiatal kutatókat támogat 580 millió euróval az EU

Összesen 580 millió eurót ítélt oda az Európai Unió illetékes testülete 39 ország 427 fiatal kutatójának, hogy segítse őket pályafutásuk első szakaszában, kutatási ötleteik megvalósításában - jelentette be az Európai Bizottság kedden Brüsszelben.

Szabadlábon marad a Mal Zrt. vezérigazgatója

Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója; erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden, helyben hagyva az elsőfokú bíróság végzését - közölte a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője.

Fényterápia Gyógyír 120 betegségre

A bioptron lámpa jótékony hatással van az érrendszerre és a sejtrendszerre is, használata közben megnő a sejtaktivitás és fokozódik a hámtermelődés, ezen kívül a színfiltereket alkalmazva számtalan betegség kezelésére alkalmas. Így fejfájásra, érszűkületre, arc-és homloküreg gyulladásra, ficamra és csonttörésre is.