Apró Mihályné a rendezvény szervezője elmondta: ezentúl a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület példáját követve minden hónap harmadik péntekjén várják a magyar nótát kedvelő dalosokat. A péntek este jó hangulatban telt az olvasókörben. Korom Péter és Tószegi Ferenc muzsikált ezen az eseményen.
Petróczki Liza nagycsoportos óvodás is énekelt, aki elmondta sokat tanult az óvó néniktől, valamint nagymamájától. Hozzátette: szereti a szép nótákat és népdalokat. A kis énekest sok tapssal jutalmazták.
Nagy Sándor az olvasókör korábbi elnöke kifejtette: jó kezdeményezésnek tartja ezt a rendezvényt, jó hangulatban telt az idő. Minden nótát szeret és szívesen is énekel, vidám nótákat és szomorút egyaránt. Mint mondta ez az igazi népdalkör, ahol mindenki énekel jó hangulatban.
Kiss Jánosné elmondta a nóta estről, hogy ez nagyon jó kezdeményezés, mert életében mindig szerette a nótázást és a jó hangulatot.
Az olvasókör programjában készül az idősek napjának és az október 23-a méltó megünneplésére.