Árpád vezér halálának 1100. évfordulója alkalmából 1100 íjvesszőt lőnek a levegőbe június 26-án Ópusztaszeren. A IV. Íjásztalálkozón a nyílzáporon kívül ki lehet próbálni a hagyományos és a sport íjászatot is. Betekintést nyerhetünk a korra jellemző viseletbe, valamint a nap folyamán hagyományőrző és lovasbemutatók is lesznek. Az Ópusztaszeri Emlékparkban a skanzent, a Feszty-körképet és a kiállításokat a Magyar Íjászat Napján is megtekinthetik mondta Zelena András, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kommunikációs munkatársa.

A Kossuth téren felállított féljurta előtt követték egymást az íjászattal, hagyományőrzéssel kapcsolatos bemutatók hétfő délután. Így a Makói Forgatós Táncegyüttes produkciója, illetve a Kassai Lajos, a Kassai Lovasíjász Iskola vezetője által készített íj bemutatója. A készítőmester ezt a 220 fontos íjat ajánlotta fel annak, aki a legtovább megfeszítve tudja tartani azt a hétvégén. Hozzá kell tenni, hogy ez a feladat olyan nehézségű, mintha vállból akarna valaki négy ujjal kihúzni 110 kilót.

A Kossuth téren Nagy Péter, a szegedi Lelkesedés SK válogatott súlyemelője bemutatta a jelenlévőknek, hogy kell ezt csinálni. De, mint ahogy a ráhangoló mesében is elhangzott a helyszínen: `terem-e ma olyan vitéz, akinek keze nem remeg meg?`, ezt akarják kideríteni ezzel a versennyel. Papp Nóra, a Csongrád Megyei Önkormányzat sajtóreferense hozzátette portálunknak, hogy idén először kötöttek az íjásztalálkozóhoz egy beharangozó körutat. De íjat tavaly is készíttettek, amely 200 fontos volt.

Juhász Éva, Olasz Mónika